Michael Buble koncert Budapesten

Michael Steven Buble ismertebb nevén Michael Buble egy kanadai énekes, dalszerző és színész. 1996-ban kezdte zenészi pályafutását de nagyobb sikereket csak a későbbi években ért el.

Pályafutása alatt sokszor jelölték már különböző díjakra és karrierje során négy Garmmy díjat és rengeteg Juno díjat is bezsebelt. A legnagyobb áttörése a zenei karrierjében 2005-ben volt, amikor megjelentette az It’s Time nevű albumát. Két évvel később 2007-ben kiadta a Call Me Irresponsible című albumát, ami több európai, ausztrál és kanadai top listán is az első helyre került. 2009-ben piacra dobta harmadik albumát a Crazy Loveot, ami az U.S. Billboard listáján az első helyen debutált. Legutolsó albuma 2013. áprilisában jött ki, a To Be Loved.

Michael Buble utolsó albumával a To Be Loved cimű albumával turnézik. Ez az ötödik koncert turnéja pályafutása alatt, amit ebben az évben, 2014. júniusában kezdett. Európába is ellátogat majd világkörüli turnéja során, olyan európai országok vendége is lesz, mint Németország, Anglia, Lengyelország, Ausztria és Magyarország.

Magyarországon a koncert Budapesten lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Michael Buble magyarországi koncertje 2014. Novemeber 2-án lesz, a koncertre jegyek már kaphatóak.

Ha te is szivesen elmennél a koncertre és még több információt szeretnél megtudni a jegyárakról, kattints az alábbi linkre.

Jegyek:
WorldTicketShop

Koncertek

Minden vélemény számít!